Halíí. ^^
Hát, rég volt az utolsó bejegyzés, nem is tudom, hogy mit írjak.
Jahm, perszee. :D November 28... <3 BadGirlz party. (L) jóó volt. *.* és azt hiszem, ezt nem részletezem inkább.
Azóta meg semmi különös, megvagyok, örülök, hogy újra hétvége, pedig aztán nem hiszem, hogy bármi érdekeset fogok csinálni. Megnézem a Csillag születiket. :D
Bad Boyz. (L)
Rámjött az írhatnék... szóval firkáltam egy rövidebb szösszenetet, és gondoltam felrakom ide.
Boys Likes Girls - Two is better than One ~ én ezt hallgattam közben. ^^
Ázott menyasszony
Csak álltam a park közepén. Mindenki furcsán nézetett rám, bár ki ne lepődne meg egy mezítlábas lányon, itt-ott feltüzdelt fehér esküvői ruhában? A járókelőkön kívül talán csak az esküvői-ruhabolt eladója lehetett jobban megrökönyödve, hiszen csak úgy fogtam magam, és kirohantam az üzletből. Nem is igazán tudom, hogy mit éreztem. Nem voltam dühös, még csak az ajtót sem vágtam be magam mögött.
Szomorú sem voltam, ugyan miért kéne annak lennem? Hiszen elviekben én vagyok a világ legboldogabb nője. Valójában igazi tündérmese az életem. Tudjátok szőke herceg meg minden... még a fehér ló is stimmel, ugyanis egy lovardában ismerkedtünk meg. Szerelem első látásra, romantikus randevúk, gyengéd csókok, szenvedélyes éjszakák... aztán a lánykérés. Nem volt betervezve, csak úgy spontán jött, de
én el sem tudtam volna képzelni szebbet. Egyik erdei kirándulásunk során teljesen eltévedtünk, és amikor már azt hittük, hogy reménytelen a helyzet... akkor történt. Elnevette magát, letérdelt elém, és megkérdezte, hogy hozzámegyek-e. Egy percig sem gondolkodtam azon, hogy biztos vagyok-e a döntésemben, teljesen magától értetődő volt az igen. A nyakába ugrottam, és majdnem kibújtam a bőrömből... egy pillanatra teljesen elfeledkeztem arról, hogy lehet ki sem jutunk innét. Persze, akkor ez sem érdekelt.
Szóval ha a történetünk egy romantikus sztori volna, itt érne véget. Álltalában mindegyik lánykéréssel vagy esküvővel végződik, de azt sosem mutatják, hogy mi lesz utánna. Az addig lángoló szerelem kialszik-e vajon néhány év, és két gyerek után? Megmarad-e a szemükben az a különös csillogás amikor egymásra néznek, vagy idővel ez is eltompul? És a szerelmes szavak, suttogások? Talán hangos veszekedéssé
változnak majd.
Azt hiszem, hogy amit éreztem nem volt más, mint félelem. Egy óvatlan pillanatban belopózott az agyamba a gondolat, hogy ezentúl minden más lehet. Féltem attól, hogy egyszer csak elmúlik a szerelem, és én majd csak állok ott a szobában egy kiadós vita után, és csak a csukott ajtó lesz előttem. Már előre hallottam a csapódó ajtó tompa puffanását. A közös gondok miatti civakodás... közös lakás, közös költség, gyerekek, munkahelyi gondok. A döntések. Mi van, hogyha nem értünk egyet? Meg tudjuk valahogy oldani majd a gondjainkat... eggyütt is?
Annyi kérdés merült fel bennem, mégis csak a végén jutott eszembe valami. Ha most megfutamodok, akkor hová vezetett ez a néhány év amíg vele voltam? Igaz szerelmet kaptam tőle, boldogságot, megannyi jóéjt csókot... Tudnék én létezni ezek nélkül? Mosolyogva megráztam a fejem. Azt hiszem már csak ezek miatt is megéri kockáztatni.
Nem tudom, hogy mennyi időt tölthettem itt, a parkban, de már sötétedni kezdett amikor észbe kaptam. Emberek sem igen mászkáltak már errefelé, bár ez inkább a csepergő eső miatt lehetett.
Ekkor valaki a vállamhoz ért. Biztos voltam benne, hogy Ő az. Ennyi idő alatt már megismertem az érintését. Nagy levegőt vettem, majd megfordultam. Fekete esernyőt tartott a feje fölé, barnás szemeiben aggodalom tükröződött. Lágyan végigsimítottam az arcán, jelezve, hogy nincsen semmi baj, jól vagyok. Tényleg. Egy érintésemből tudta, hogy mit is akarok kifejezni ezzel. Megkönnyebbülten mosolyodott el,
megfogta a kezem, és behúzott az esernyő alá. Szörnyen csapzott lehettem, ő mégis olyan törődéssel, és szerelemmel nézett rám, ahogy rajta kívül soha senki.
- Másik ruhát kell választanod - nézett rám. - Nem hoz szerencsét ha a vőlegény az esküvő előtt látja a menyasszonyt benne.
- Tudom-tudom - mosolyogtam. Azt hiszem már nem félek...legalábbis annyira. De a szerencse sosem árt.
